anglia san marino montenegró vb-selejtező összefoglalóHodgson kinevezése óta nem kapott ki az angol válogatott. Derék, dicséretes teljesítmény.

De ott az érem másik oldala, amikor fontos lenne, nem jön a győzelem. Mint valami sorminta. Döntetlen után győzelem, ez a menetrend.

Két idegenbeli világbajnoki selejtező volt soron, San Marino és Montenegró. A törpeállam elleni meccs sima győzelmet ígért, míg a balkániak ellen pedig döntetlent. Így is lett.

 

Az okozott némi nehézséget, hogy az oroszlánok mindkét meccse a magyar válogatott soros vb selejtezőjével egyszerre került megrendezésre (azért a montenegrói második félidőt el lehetett csípni), így nem is sikerült élőben követni a meccsek alakulását

Amíg mi éppen szétfejelni készültünk valamit a románok elleni meccs végén, addig Rooney-ék hozták a kötelezőt.

A miniállam pincérei és szatócsai megpróbáltak helytállni, de most többet kaptak, mint a Wembley-ben.

Az angol szurkolókat a helyszínen nem csak a meccs kötötte le, hanem Rio Ferdinand személye is, Hodgson behívta a ManUtd veterán védőjét az aktuális két meccsre, de Rio lemondta, arra hivatkozva, hogy nem szívesen utazna el Angliából, mivel a kimerítő bajnoki szezon miatt pihenésre van szüksége (végül Joleon Lescott került be a keretbe), ellenben megjelent a helyszínen, mint televíziós szakkommentátor. Több se kellett a szurkereknek, kórusban szidtak a bekket.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

A meccsnek hasonló volt a forgatókönyve, mint az októberi lengyelországi találkozónak. Rooney megszerezte a vezetést, utána semmi (Roo kapufája azért bemehetett volna..). A hazaiak szépen megébredtek, ki is egyenlítettek a hajrában.

Hodgson cserélni nemigen akart (egyedül a 77. percben küldte be Cleverley helyére Young-ot a gól után), nem is csoda, hogy a játék képe egy szemernyit sem változott.

A meccs jegyzőkönyve.


Másfél éve ugyanitt más volt a hangulat. Akkor Montenegróban biztossá vált az Európa-bajnoki szereplés, most még minden bizonytalan (ellenben most nem lett kiállítva senki...).

Nincs veszve semmi, de bosszantó, már most a csoport élére lehetett volna állni. Hodgson megpróbált varázsolni, de mint egy falusi szemfényvesztőnek, nem sok mindenkit sikerült elkápráztatni a trükkjeivel.