26 fővel hirdetett keretet Roy Hodgson a felkészülési mérkőzésekre. A három hazai környezetben megvívott barátságos találkozó jó erőpróbaként és kísérletezésként szolgálhat majd, amiből a kapitány a végső 23-as utazókeretet is megalkothatja.

anglia eb keret

 

Ha a kapusokkal kezdünk, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy semmilyen meglepetés nem ért minket, hiszen Hart és Forster mellett, a sérült Butland helyét ismét Heaton foglalja el.

anglia eb keret

A védelemnek is talán csak a rövidsége okozhat némi meglepetést, Hodgson 2 balhátvéddel és 2 jobbhátvéddel, valamint 3 középhátvéddel készül a felkészülési mérkőzésekre. A baloldalon Rose és Bertrand, a jobboldalon Walker és Clyne, középen pedig természetesen a Cahill, Smalling, Stones hármas kap majd lehetőséget. Két talán elsőre szembetűnő hiányzót jegyezhetünk fel, az egyik Jagielka, a másik pedig Baines. Az Everton két futballistája egyszerű okok miatt maradhatott ki. Középen elégnek érzi Roy a sérüléseket viszonylag jól megúszó hármas szerepeltetését. Míg a baloldalon arra hivatkozott a kapitány, hogy Baines már nagyon régóta nem játszott a válogatottban és még Gibbs is kimaradt a keretből. Sajnálja, de döntenie kellett.

anglia eb keret

A legtöbb név a középpályán sorakozik fel, szám szerint 11. Teljesen egyértelmű, hogy a végső 23-as keretből két áldozat innen fog elesni, de még az is könnyen megtörténhet, hogy mind a három. Ennek persze több oka is van. Az angol válogatott számára igen rosszkor jött Oxlade-Chamberlain és Welbeck kiesése. Egyrészt nincs elárasztva igazán a jobbszél, másrészt pedig Danny a visszatérését követően, illetve a selejtezősorozatban is fantasztikus teljesítményt nyújtott és könnyen a kezdőben találhatta volna magát Franciaországban. A keretből kimaradt Walcott, ami miatt a szélső csalódottságának adott hangot személyes online oldalain. Különösen fájó az ő helyzete minden angol számára, hiszen 2006-ban úgy került ki alig 17 évesen a világbajnokságra, hogy bár egy percet sem játszott, mindenki a nagy áttörést várta tőle a következő évekre, amely lényegében elmaradt. Meglepetést okozott Delph beválogatása is, aki Hodgson számára valamennyire személyes kedvenc lehet, hiszen a jó teljesítményt nyújtó Noble számára esély sem volt bekerülni a legjobbak közé. Igaz abban már közel sem vagyunk biztosak, hogy Fabian a végső keretben is ott lesz, hiszen Henderson, Drinkwater és Dier is előtte áll a sorban. Ugyanakkor bizonytalan a liverpooli csapatkapitány és Wilshere pozíciója is. Hodgson kifejtette, hogy csak egészséges, jó formában lévő játékosok utazhatnak a csapattal és miután mind a két játékos visszatért, itt az esély, hogy igazolják helyüket a keretben. A kiválasztott játékosok között ott van még Barkley, Alli, Milner, Townsend, Lallana és Sterling is. Ebből alighanem a newcastlei játékos helyzete a legbizonytalanabb, hiszen Hodgson mind Lallana, mind Milner személyét jobban favorizálja. Előbbi pedig az elmúlt mérkőzéseken a teljesítményével is okot adott rá, hogy mindenképpen utazhasson Franciaországba. Alli helye megkérdőjelezhetetlen a kezdőben, egy háromfős középpályán vagy 4231-ben pedig még Barkley is könnyen a kezdőben találhatja magát. A legnagyobb kérdőjel sok tekintetben maga Sterling lesz, hiszen a rekordárú szélső közel sem futott olyan jó szezont a Manchester City csapatában, mint amivel számolni lehetett. Továbbá kisebb sérülések is hátráltatták szezonját, közel sem vagyunk benne biztosak, hogy bekerül a kezdőcsapatba, de a keretből kétség sem férhet hozzá, hogy nem marad ki. Azt pedig csak gúnyosan jegyezzük meg, hogy nem igazán bánjuk, hogy Shelvey személye végleg feledésbe merült.

anglia eb keret

A csatársorban nincs meglepetés, avagy mondhatni, hogy mégis van, hiszen a Rooney, Vardy, Kane, Sturridge négyes mellé bekerült a 18 éves Rashford. Az ifjú titán valószínűleg a köz nyomásának engedve fog jó néhány játékpercet kapni, de a végső keretből jó eséllyel kimarad. Hogy miért? Nézzünk rá a többi névre. Vardy és Kane közösen egy híján 50 gólt hintett a bajnokságban, Sturridge ismét rengeteg sérülése mellett is 12-szer talált a hálóba a teljes szezonban. Rooney pedig Rooney. A 31. éves klasszis már a középpályára is bejelentkezett, csak azért, hogy játszhasson. Shearer is azt nyilatkozta, hogy Rooney helye a középpályán vagy tízes pozícióban lenne megfelelő, hiszen nála már jóval jobb csatárokkal rendelkezik Anglia. Alan persze egyértelműen a csapatba követeli a kapitányt.

anglia eb keret

Hodgson baja egészen biztosan meggyűlhet az együttes végső felállításával, mert a 442, 4231, 433-as opciók, de merész elképzelések még 4312-es kezdőt is vizionálnak a gárdának.

Nagyon kíváncsiak vagyunk, mire lehet képes a gárda ezen a három barátságos mérkőzésen, de még jobban örülnénk, ha újabb nevek nem gyarapítanák majd a sérültek listáját.