anglia euro 2016 keret eb

Keretet hirdetett Roy Hodgson a felkészülési mérkőzéseket megelőzően, amin ismételten bőven van mit csámcsognunk és természetesen meg is tesszük ezt. Az angolok március végén előbb Berlinben néznek farkasszemet a világbajnok német válogatottal, ezt követően pedig a Manchester City pályáján próbálnak bizonyítani, az EB-ről lemaradó tulipánosok ellen. Lássuk a medvét, azaz az oroszlánokat!

 

A kapuban mondhatni semmi meglepő nincsen és ez elég jó hír is. Hart mellett a clean sheet király Forster és a Stoke City hálóőre, Jack Butland került be a keretbe. Az EB-n is minden bizonnyal Joe Hart kezdőbe kerülése a legvalószínűbb. Egy esetleges sérülés érdekessé tehetné a helyzetet, ám remélhetőleg a Manchester City kapusa készen fog állni a bevetésre és zsinórban harmadik világversenyén őrzi majd Anglia kapuját. Butland pedig továbbra is bevetésre várva figyel a háttérben.

anglia euro 2016 keret eb

Több érdekesség akad a védelemben. Az első számomra némileg meglepő, hiszen Roy Hodgson nem hívta be a keretbe Bainest, miközben éppen azt fejtegette, hogy még akár Shaw állományba vételét sem tartja elképzelhetetlennek, ha a United balhátvédje esetleg felépülne május környékére. A védelmet tagjait szemlézve pedig túlzás lenne állítani, hogy bármi meglepetés is lenne a behívottak között. Hodgson a balhátvéd poszton minden bizonnyal továbbra is Bertand személyét favorizálja a kezdőben majd Rose ellenében. Gibbs mellőzése viszont meglepetés, hiszen a selejtezősorozatban négy alkalommal is pályára lépett az Arsenal focistája.

anglia euro 2016 keret eb

A védelem közepén van némi tülekedés, de úgy érzem a Smalling-Cahill duónak kellene képviselnie Angliát a kezdőben a nyáron. Mögöttük Stones a feltörekvő tehetség, Jagielka pedig a rutin, ráadásul közel sem rossz, hogy egy csapatban játszik a két játékos. Néhány szó erejéig térjünk vissza Chris Smallingra, a Manchester United első számú középhátvédjére, aki már az előző szezonban is kiemelkedően futballozott, azonban amit idén csinál, arra kevés szót lehetne találni. Úgy gondolom Anglia sikerének kulcsa ismét egy jó védelmen is múlhat és ebben Chris lehet a vezéregyéniség most és a jövőben is, reméljük ezt a kapitány is így gondolja majd. A jobbhátvéd poszton sem igazán találni kivetnivalót, Clyne helye megkérdőjelezhetetlen, Walker tagságára pedig sokan kapták fel a fejüket, viszont nyugodtan mondhatjuk, nem igazán van más a jobb bekk a helyére. Maximum Chambers nézhetne ki oda, de az ágyúsok játékosáról a Watford elleni mérkőzésen is nagyon leszedték a keresztvizet a londoni szurkolók.

Van is baj a középpályán, meg nincs is. Igen nagy kérdés, hogy Hodgson vajon 433-at, 4312-őt, esetleg 4231-et szeretne majd játszani? Delph sérülése okán, Shelvey pedig nem túl tartós formájának köszönhetően került ki a keretből. Bekerült viszont a Leicester City középső középpályása, Drinkwater. Ő alighanem mindenképpen megérdemel egy esélyt, még akkor is, ha az EB kerületbe kerüléséhez alighanem kisebb meglepetésre lenne szüksége. A 26 esztendős középpályás biztosan debütálni fog a két mérkőzés valamelyikén. Milner, Alli, Barkley és Henderson behívója pedig teljesen egyértelmű. A legnagyobb kérdés, hogy a Spurs játékosa (aki a legújabb angliai FourFourTwo magazin címlapjára is felkerült és a hazai kiadásban is olvashatjátok a cikket) mekkora szerepet tud játszani, illetve mekkora szerepet kap majd Franciaországban. A magam részéről némileg erősnek érzem Lallana behívóját, Dier pedig most valószínűleg inkább epizódszereplő lehet ezen a két mérkőzésen. Wilshere felépülése pedig egyszer vagy megtörténik, vagy nem, viszont emlékezzünk milyen produkcióval rukkolt elő a játékos például Szlovéniában és kár lenne leírni a nyári behívó kapcsán. 

anglia euro 2016 keret eb

Na és akkor mi történik itt elől, kérem szépen? Szögezzük le, hogy Rooney sérülés miatt még csak benne sincs a keretben. Hodgson könnyen lehet, hogy éppen a bőség zavara miatt próbálkozik majd meg a 4231-es felállással az EB-n, vagy akár most is, hiszen igazából ötletünk nincs hová lehetne tenni ennyi embert. Az biztos, hogy a kezdőcsapatba nem. Danny Welbeck hosszú sérüléséből visszatérve egyértelműen került be a keretbe, az Arsenal játékosa fontos gólokat szerzett piros-fehérben, ráadásul a selejtezősorozatban a válogatott egyik legjobban muzsikáló tagja volt. A Sterling-Walcott kettős valamelyik tagját így akár a nyárra is parkolópályára teheti a volt Manchester United támadó. A csatársorban pedig nagy kérdés melyik ujját harapja majd le Hodgson, hiszen Kane, Vardy és Sturridge is bent van a keretben, én egészen biztosan előbbit játszatnám. Nyárra pedig minden bizonnyal ott lesz Rooney is, aki csapatkapitányként egészen biztosan nem marad majd ki a kezdőből. Viszont egy Sterling, Rooney, Welbeck – Kane felállás nem is hangzik olyan rosszul, ugye?

anglia euro 2016 keret eb

Megfelelő erőpróbák jönnek tehát a válogatott számára, aminek köszönhetően Hodgson is szélesebb képet kaphat a nyári csapat összetételével kapcsolatosan. Abban pedig mindannyian csak reménykedünk, hogy a sérülések közel hasonló ívben kerülik el kedvenceinket mint mostanság, ugyanis ez esetben egy viszonylag hosszabb paddal, minőségi cserékkel megáldott gárda utazhatna a gallok országába.

anglia euro 2016 keret eb