A végső hajrára fordult a világbajnokság, nekünk viszont csak annyi a dolgunk, hogy visszaemlékezünk a csoportkörre.
Három meccs. Ennyi jutott a vébén az angol csapatnak, nem vártunk könnyű menetet, de ez minden képzeletet alulmúl! Kiábrándító korai hazaút. Ez egyszerűen nem következet be, gondoltuk. Faszt nem. A keretből mindenki mehetett be az utazási irodába, előrébb tetetni a rodoszi utat, ennél nagyobb gondja nem lesz Hartnak augusztusig, Rooney pedig elugorhatott Glastonbury-be. Game Over.
A kezdet meghatározó lett. Bosszantó volt az olaszok elleni meccs, a kékek taktikája maximálisan bejött. Nem erőltették szét magukat, nem tettek egy fölösleges lépést sem, de meglett a három pontjuk. Kettős volt az érzésem, volt ami tetszett és volt ami nagyon nem.
Tetszett az akarat, a dinamikus négyes elől, a rengeteg pontos passz a támadó harmadban. Tetszett Sturridge is, a gólja pöpec volt.
Nem tetszett, hogy hiába volt csak egy lépéssel előrébb az olasz gárda, ezt a minimális hátrányt az istennek sem sikerült ledolgozni. A Henderson és Gerrard kettős nem volt meggyőző, Baines is igazi balfasz volt, elől nem mentek a szabadrúgások, Candreva meg szépen elhúzott mellette Balotelli gólja előtt.
Rooney pedig nem tudta széles vállára kapni a gárdát. Ennyi pontatlan lövést, rossz pontrúgást talán még nem is láttam tőle (mondjuk SteveG műesése a bíró mellett sem volt piskóta).
A meccs legemlékezetesebb momentuma Gary Lewin sérülése volt. Bizarr. Angliára így fognak emlékezni 2014-ből, hogy kiment a fizikaterapeuta bokája egy palackon (a meccs előtt a stábból Ray Lewington-t is meg kellett operálni, szépen hullottak Hodgson emberei).
A támadónégyes lendületes volt, de nem elég hatékony, Welbeck is talán túl hamar kapott szerepet. No sebaj, mondtuk. Elég lesz az uruk ellen egy iksz. Bizakodtunk.
Aham. Akkor még azt hittük két jó csapat (az olaszok és a three lions) meccsét láttuk, ma már tudjuk: a kisebbik szar kerekedett felül.
Itt is megvolt az esély a pontszerzésre, de nem jött össze. Suárez mielőtt kiharapta volna a neki járó részt a futball történelemkönyvéből, még a pályán is alkotott.
Hodgson felállása maradt a 4-2-3-1, a csavar annyi volt, hogy Rooney Sturridge mögé került, Sterling pedig a szélre. Most sem volt pocsék a csapat, de megint hiányzott valami (valaki?).
Suárez szünet előtt szerzett góljára Rooney még válaszolt (Shrek vébégól, emberek!!4!4!!) a 75. percben. Igazából Hodgson fogalmazta meg jól a meccs után mi is történt ezután 'az egyenlítés után azt hittem megnyerjük a meccset'. A jelek szerint Woy metakommunikációja (remélem csak nem szólt be a pályára, hogy 'minden fasza srácok') is ezt sugározhatta, mert tényleg mindenki kezdte elhinni, de Suárez másképp gondolta, a saját (és csapata!!) második kaput eltaláló lövése is gól lett, behúzta a meccset az uruknak.
SteveG? Az fejes ne lett volna. Idén joggal pályázik a Lúzer FC kapitányi posztjára. Sírok.
Másnap kiderült, itt a vég. Az olaszokat is letérdeltette Costa Rica, erre a négy évre ennyi jutott.
Costa Rica? Sivárabb volt ez a meccs, mint Hodgson szexuális élete a 2010-es években. A két csapat összesen háromszor találta el a kaput (Anglia a 80. percben, a beállt Rooney révén). Szenvdély Szenvedés a köbön. El lehet mondani: csak Angliát nem kalapálta el a csoportelső. Wow.
A csapat szépen felforgatva kezdett. Lampard vezette ki a csapatot, mint kapitány. A jobb szélen Milner tűnt fel, a bal oldalt a frissen klubot váltottak (Shaw és Lallana), középen Ross Barkley, a jobb bunkó Jones volt, Lamps párja Wilshere, Hart pótléka Ben Foster.
Sturridgere érdemes két szót vesztegetni. A gyerek egy gól után elhitte, hogy ő Anglia kilencese. Hát kurvára nem. Sírt a labda, ha közelített hozzá.
Ez lenne a jövő csapata? Meglássuk. Hodgson marad, jöhetnek az Eb selejtezők, de előbb SteveG-re és Lampardra vár egy jó kis búcsúmeccs a Wembley-ben.