Mivel nem nem messze pattog kis hazánktól a labda az Eb keretein belül, így nem egy szerencsésebb hazánk fia is felkerekedett, meghódítani a vadkeletet, hogy saját szemükkel is láthassák kedvenceiket.
Abban a szerencsében volt részem, hogy a blogot élőben tudósíthattam Ukrajnából!
2012-ben elég sok szomorú dolog történt velem. És ezek között a Manchester United horrorisztikus bajnokság elvesztése (ami az egyiknek öröm.... - mgyuri) a legjobbak között van számon tartva. Szóval kicsit félve vártam, hogy mi fog történni a sötét Keleten. Illetve, hogy mit is fognak alakítani azok az angolok, akikért már 7 évesen, 1996-ban csillogott a szemem. Hogy mi a válasz? Az, hogy megkaptam életem talán legnagyobb, legmámorítóbb, legleírhatatlanabb élményét. Miután sikerült az Eb sávon átmenni a határon, (külön sáv volt, mutattad az Eb jegyed és már ott se voltál) Chop fogadott minket, ez egy olyan hely, ahol szabad a bejárása a kóbor kutyáknak a boltokba, és az állomáson óriási freskókon sok vörös csillagot, katonát és űrhajóst láthat az ember. Na innen indult a 16 órás vonatút. Ami fogalmazzunk úgy nem volt egyszerű kihívás. De az ember legjobb barátja az alkohol, ezen is képes átsegíteni bárkit.
Már megérkezésünk első napján kikötöttünk a Fanzoneban. Ami a világ egyik legzseniálisabb dolga. Utcák lezárva, óriási kivetítők tömege, sok-sok sörpult, sok-sok különböző, barátságos arc. Az angol meccs előtti két napban a Fanzonet elöntötték a sárga mezes, rákvörösre égett svédek. Akik készségesen járkáltak a söreikkel, gond nélkül társalogtak bárkivel angolul és rengeteg közös fotót is készítettünk velük. Életünk leginkább a föld alatt zajlott, hiszen metróval minden borzasztóan hamar elérhető volt és kőkemény 65 ft-os áron volt átszámolva egy metrójegy. Akarom mondani egy kis biléta, amit be kell dobni, majd kiveszik és újra eladják. Micsoda ötlet! Vitézy úr tetszik érteni? Mindezek mellett milliónyi huszonéves rendőr vigyázott a rendre és szintén milliónyi önkéntes segített tájékozódni. Barátiak voltak a boltokban és mindenhol egyaránt. 200 ft a Bond, 150 ft a finom sör. Kivéve a Fanzoneban, na ott drága. A meccs maga pedig mámorító volt. Miután a Fanzoneban órákig spanoltunk az angolokkal, természetesen a helyszínen is sikerült ezt megoldani. Köszönhető ez annak is, hogy a jó barátom kb. maga Andy Carroll. Így vagy a "One Andy Carroll", vagy a "Two Andy Carroll" nevű nótát hallgattuk egész nap, de bevallom, mindannyian nagyon élveztük. Sok-sok képet készítettek velünk. A Newcastle szurkolók sorban álltak a képekért.
A találkozót az angol tábor kellős közepén néztük végig. De csak közvetlen azt követően miután az angolokkal együtt befoglaltunk egy padot, ahol közösen ment a "Fuck off Sol Campbell, we will do we want" Illetve a "Ten German Bombers" kezdetű nóta. Itt még sokat tudnék írni. A jegyünk egyébként nem az angol táborhoz szólt, de odamentünk és természetesen nem zavartak el minket. Mellettem Tony Blair maszkban pózolt egy ötvenes úriember. A többiek pedig szépen lepakoltatták zászlóikat a szervezőkkel a földre. Andy Carroll gólja a túloldalon esett, de mindent tisztán láttuk. Ahogy Parker kemény löketét is. Majd a második félidőben Mellberg fejeseit is döbbenettel vettük tudomásul. Bár az egyenlítő gólnál nem vágtuk mi folyik a földön, a kivetítő sokszor sietett segítségünkre. Főleg mivel annyira közelinek tűnt az első félidőben a svédek támadása. Nagyon csalóka volt ilyen szemszögből látni a meccset. Már éppen kezdtem magam ismét depresszióba tenni, meredten bámultam Ashley Young hátát a szögletnél, ami az orrunk előtt került elvégzésre. Mire felocsúdtam, már kb. a székről is leestem örömömben. Nem nagyon akartam elhinni, hogy egy ilyen meglepő löket még egyszer az angoloknak is szolgáltathat némi szerencsét. De ha tudtam volna, hogy még ettől is fogok szebbet látni... Welbeck góljánál a megőrülés szélére kerültünk mindahányan. Kb. 40 ezer svéd döbbent csendben figyelte onnan az eseményeket, majd távoztak gyorsan. Mikor mi még kicsit Gerrard elbaltázott helyzetet miatt emésztettük magunkat.
A stadiont kb. plusz egy félidővel sikerült elhagynunk. Eszméletlen ünneplés volt, fotózkodás, éneklés és minden más egyéb. Ahol felhívták az angol szurkolók figyelmét, hogy ne menjenek a Fanzoneba. Borzasztóan boldogan folytattuk az utunkat tovább. Nagyon remélem, hogy az angolok is így fognak tenni. Annyi mindent tudnék mesélni, de ehhez sör kell és személyes találkozás. Csak reménykedni tudok benne, hogy a mai napon képesek leszünk továbblépni a csoportból. Az elszánt Rooney pedig repít minket még valameddig vagy akármeddig.
Come on England!