nagy-britannia egyesült arab emirátusok olimpia összefoglalóVan élet a Földön! Egészen komoly életjeleket produkált végre a brit olimpiai válogatott! A betegség még erősnek tűnik, de már van esély a gyógyulásra.

Nem volt fergeteges a játék, de megvan az első győzelem, Nagy-Britannia-Egyesült Arab Emirátusok 3:1.

 

Viszonylag nagy arányú az első győzelme az újkori brit válogatottnak (a kezdőcsapatok), a legjobbkor jött. Optimisták szerint egyre inkább javul a csapat teljesítménye, a pesszimisták szerint csak kijött a lépés egy gyengébb ellenfél ellen.

A vezetés viszonylag hamar meglett, a két veterán walesi hozta össze, a 16. percben Bellamy passzát fejelte Giggs a hálóba.

Ezután be kellett volna darálni az arabokat, ez nem jött össze, és hiába cserélte be Sturridge-t Sordell helyére, nem sok minden változott, sőt, ahogy lenni szokott, az ellenfél talált be.

A 60. percben egy kontra során Eisa a teljes védelem díszkísérete mellett egyenlített. Hihetetlen, többen már látták a korai brit búcsút, de hamar jött az újabb hazai gól, a frissen beállt Scott Sinclair kb. első labdaérintéséből.

Bellamy újabb gólpasszából. Azt hiszem teljesen felesleges most már a Becks utáni sírdogálás. A három túlkoros tényleg húzza a csapatot, ha nem lennének már nem lenne miről beszélni, egy a furcsa, hogy Pearce nem beljebb játszatja Richardsot, ebben a védelemben nem a szélen lenne rá szükség.

A 76. percben Sturridge biztosította be a győzelmet egy pazar emelés után.

nagy-britannia egyesült arab emirátusok olimpia összefoglaló

A folytatásban jöhet Uruguay, akik meglepetésre kikaptak Szenegáltól, így holnap este (magyar idő szerint) 20:45-kor, Cardiffban, a Millenium Stadionban elég egy döntetlen is a Cavanival és Suárezzel rohamozó Uruk ellen. Nehéz lesz, de ennyire csak képesek, vagy nem?