Történelmi időket idézett ez a pár hét a londoni olimpián, újjáéledt Nagy-Britannia labdarúgó válogatottja.
Igaz, hogy csak angol-walesi tagokból állt a csapat, de az első meccseken tapasztalt nézőtéri közöny után a közönség is egyre inkább melléjük állt, mert azt látták, ha nem is játszanak igazán jól, ezek a srácok nagyon akarnak. Nem volt jó ez a gárda, de mire kezdett csapattá formálódni, már vég is lett. Érdekes volt így, ilyen mezben látni őket.
Gyakorlatilag vége a kalandnak, nem valószínű, hogy a brazíliai játékokra összeeresztik a különböző nemzetek fiait, szóval úgy tűnik, sokáig megismételhetetlen élményben volt részünk, ha nem is ez az olimpia életünk futballeseménye, de érdekes volt, az biztos.
Az mindenesetre félelmetes, mennyire hasonló pályát írt le ez a csapat és Anglia válogatottja alig több mint egy hónapja az Eb-n. A csoportelsőség után búcsú a nyolc között, nem leégve, mielőtt egy igazi nagyágyú jönne szembe (Korea a brazilokkal játszik a döntőbe kerülésért, érdekes, hogy nincs európai csapat a négy között).
A meccs eleje rögtön egy kis henteléssel kezdődött, Allen belépője után a védő Kimet le is kellett hozni a 7. percben.
A kezdés után a kezdeményezést egyre inkább ázsiaiak vették át, egyre több helyzetük volt, előbb Butland védett nagyot a 15. percben, (aki tényleg vezére lett az amúgy sokszor gyengélkedő) védelemnek, majd pár percre rá Pak fejelt éppen fölé.
Aztán megjött a gól, sajna a dicsért Butland nem tudta fogni a sunderlandi Ji bombáját. 0:1.
Az egyenlítés a 36. percben jött, Ryan Bertrand lövésébe a menteni igyekvő védő kézzel ért, jöhetett a tizenegyes, amit Aaron Ramsey (éppen hogy) bevágott. 1:1.
Pár percre rá a vezetés is meglehetett volna, Sturridget felvágta Hwang, jöhetett az újabb büntető, amit most a másik oldalra lőtt Ramsey (de hasonlóan rosszul), viszont Jung kapus résen volt, maradt az 1:1.
Az 60. percben egy kőkemény jelent volt, mikor egy szögletnél Micah Richards és Jung kapus ütközött a levegőben, mindketten rosszul fogtak talajt, le is kellett hozni őket.
A második félidőben már lehetett sejteni lehetett, sokba fog kerülni a kihagyott büntető, pláne, hogy a vége felé ismét inkább a koreaiaknak állt a zászló, a 77. percben lesgólt lőttek, majd a vége előtt ismét Butland bravúrjaira volt szükség.
A 85. percben a walesi közönség nagy örömére pályára lépett Giggs is, de az ő bal lába sem hozott csodát (pedig egy szabadrúgásnál nagyon-nagyon imádkozott ezért mindenki).
A fáradság a hosszabbítás végére már szétszedte az idegeket, Sturridge kapura lövése a 115. percben, ami bedobás lett, a legjobb példa az egészre, ez már jelezte, a tizenegyesekhez nem feltétlenül lenne szabad odaengedni.
Jöhettek a büntetők, a dél-koreai játékosokon valami angyali nyugalom vágták be, egyiket a másik után. Aztán jött Sturridge, és Nagy-Britannia válogatottja szép lassan visszaköltözhet a történelem lapjaira.
Igazi 'angolosan', büntetőpárbaj után sikerült búcsuzni.