Először is, megvan, kezdjük itt, megvan a három pont! Anglia a csoport élén, csapatunk harcban áll és ez a legfontosabb most! A többiről mindjárt a hajtás után, még csapkodom a levegőt picit…

euro2016 vardy sturridge wales

 

A kezdő nem változott az előző mérkőzéshez képest, amit valahol meg tudunk érteni, hiszen a gárda bár nem volt túl támadószellemű, de nem focizott rosszul és csak nagy szerencsétlenségek közepette bukta el a három pontot. Azonban az várható volt, hogy Wales számára lesz kényelmesebb a döntetlen és bizony itt kedvenceiknek kellene csipkedni magukat a győzelemért.

Mondhatjuk, hogy nem csalódtunk, hiszen ez pontosan így történt, a Sárkányok gyakorlatilag még Oroszországnál is nagyobb antifocit mutattak be. Az első félidőben már nyugodtan fordított eredménynek kellett volna a táblán állnia.

euro2016 vardy sturridge wales

Bale és csapata összesen 30%-ban volt hajlandó birtokolni a labdát és 132-szer passzoltak egymásnak a fekete mezben pompázó walesiek. Megjegyezzük halkan, hogy Angliának csak a támadóharmadban volt 182 átadása.

A válogatott annyira feltoltan játszott, hogy amikor először láttam az ezt ábrázoló adatot, szinte el sem hittem. 

euro2016 vardy sturridge wales

Gyakorlatilag Dier helyén Wilshere vagy akár Barkley is játszhatott volna, igazán védekező feladatot nagyjából senkinek nem kellett ellátnia. Sajnos a középpályán való tömörülésnek így is Alli lett a legnagyobb áldozata, aki bár kiosztott egy végtelenül fontos gólpasszt az utolsó utáni másodpercben, de igazából megint semmire nem futotta az erejéből. A Spurs ifjú sztárja nem tud távolról indulni, lőni, helyet csinálni magának, lendületből megverni valakit és sorolhatnánk még. A válogatott ezzel a 4231-es felállással kitűnően védekezik és alapvetően uralja a mérkőzést és a középpályát, viszont kivonja az olyan játékosokat a fociból, amilyen alapvetően Kane és Vardy is. A csereként beállt leicesteri csatár bár szerzett egy gólt, az egész második félidőben mindössze 5 passzra futotta tőle, 3 abból sem ment emberhez. A szélsőhátvédek támogatása ráadásul most még jelentősen össze is tolta a csapatot a középpályára, amiből nagyon kevesen tudtak profitálni. Ezt pedig Roy Hodgson pontosan tudhatta volna a várható 352 tudatában, amit előadott Coleman válogatottja.

Mi az ott középen, kérem?:

euro2016 vardy sturridge wales

A szünetre sikerült 0-1-es hátránnyal vonulni, miután Hart belepkézte Bale mérföldes szabadrúgását és az indokolt Kane-Vardy, Sterling-Sturridge csere sokat lendített a kedvenceink teljesítményén. Igazából különösen Sturridge kiemelendő, hiszen a liverpooli csatár bátran kísérletezett távolról is, két alkalommal sikerült helyzetbe hozni társait és a mindent eldöntő győztes gólt is ő vitte be a kapuba a 92. percben. Ám ne feledkezzünk meg Jamie találatáról sem, legalább egy kép erejéig.  

euro2016 vardy sturridge wales

A csoportgyőzelemhez Szlovákia megverése mindenképpen szükségeltetne, ami nem tűnik lehetetlen feladatnak, de lebecsülni sem érdemes szomszédainkat, akiknek a továbbjutási reményeik életben tartása miatt nagyon kellenek a pontok, egy legalábbis mindenképpen.

Talán érdemes a csodacserék kapcsán összegezni néhány gondolatot a padon ülőkről is. Ott van ugyanis az a Henderson, aki közel sem olyan rossz játékos, mint amennyire sokan szidják és egy esetleges hosszú menetelés vagy hosszabbításos mérkőzésen bizony nagyon jól jöhet a rutinja. A helyzet hasonló a már játszó Milner vagy Wilshere esetében. Illetve valóban minőségi támadóopciókkal tud operálni Hodgson, ha esetleg arra van szükség és Rashford kivitele mindenképpen jó lépés volt.

A kellemesebb ághoz meg kell nyerni a csoportot, a többit meg majd hozza az ég! Búcsúzóul pedig kérdezzük már meg walesi barátainkat, ti mégis mit adtatok elő csütörtökön délután?

euro2016 vardy sturridge wales