Tegnap véget ért egy álom, amely alapvetően is túl messzire lett megálmodva. A nyolc lejátszott nyolcaddöntő legnagyobb meglepetését szolgáltatva sikerült kizúgni Izland ellenében. Értékelés, szidás és jövőbe tekintés a folytatásban.
A válogatott lesújtó teljesítményt nyújtott, talán a Walker és Sturridge kettősön kívül nem is igazán lehet kiemelni senkit az egész tornáról. Nem volt ez másként a tegnapi napon sem, a válogatott alkalmatlanságát pedig mindennél jobban mutatja, hogy még a korán megszerzett előnnyel is képtelen mit kezdeni. Ráadásul az EB egyáltalán offenzívnak nem mondható egyletével szemben sikerült két, nem kontra találatot kapni cirka tíz percen belül.
Az izlandiak teljesen elszigelték Dier játékát a pálya közepén, Hodgson ebben meglátta a problémát és behozta Wilshere-t a szünetben, aki láss csodát, ugyanígy járt. Rooney ebben a tekintetben semmit nem segített a Spurs játékosának, Izland egy gyenge letámadást alkalmazott és a Angliának még ebből a helyzetből sem sikerült kivergődnie magát. A lentebbi jelenet gyakorlatilag az egész mérkőzésen konstansan így nézett ki, a csere után is, csak akkor állt és várt hátul legtöbbször.
Ahogyan Sterling kezdőbe nevezése is csak kérdőjeleket hagyott maga után, kínos lecserelése mindenkinek megkönnyebbülés volt. Kane az egész EB-n kudarcot vallott, aminél rosszabbat elképzelni is igen nehéz, ugyanis egyértelműen a csapat első számú csatáraként számolt vele mindenki. Hart pedig a szememben végleg kijátszotta magát a háromoroszlános mezből. Náluk botrányosabb már csak Wayne Rooney volt, aki csapatkapitányként, irányítóként, de játékosként is megbukott. A pályán lévőknél már csak egy személy szerepelt szégyenltesebben, az ő nevét pedig innentől le sem kell írnunk, hiszen tudjuk kiről van szó. Az egész mérkőzésen gyatrán teljesítő Rooney helyén a 87. percben sikerült pályára küldeni Rashfordot, aki 5 perc alatt annyi sikeres cselt mutatott be (igen, három darabot), amivel ennek a képzeletbeli táblázatnak az élére tudott kerülni. Anglia kapott már ki Írországtól, játszott 0-0-t Algéria és Costa Rica ellen, többször kapott ki Romániától, most ez a mérkőzés pontosan ebbe a sorba kerül beillesztésre. Fújjuk ki a levegőt és engedjük el ezt az egészet.
Ez egy borzasztóan fiatal társaság, aki egy nagyon kellemetlen élménnyel kezdheti meg igazi karrierjét Anglia nemzeti színeiben. A szövetségi kapitány lemondása teljesen reális tett, de nem is volt itt másnak helye egyébként sem jelen esetben. Sőt, igazából már a 2014-es VB-t követően is meneszteni kellett volna emberünket, akárcsak egy bizonyos del Bosque nevű kollégáját. Az új szövetségi kapitányra vár tehát az a kemény feladat, hogy beépítse a Rashford, Stones, Gray típusú embereket és hogy végre Shaw-t is lássuk már a válogatottban. Továbbá kezdjen el keresgélni a Southampton, a Manchester United vagy éppen a Chelsea és a Tottenham Hotspur fiataljai között. Legfontosabb azonban, hogy megtalálja azt a játékstílust, amiben nem kell igazítani minden sakkbábut valami teljesen másra, ami játszható vele. Egy kiemelkedő középpályás viszont még mindig visítóan hiányzik ebből a csapatból.
A 2014-es VB-hez hasonlóan ismételten elég negligens érzékesek vesznek körül, Anglia az elmúlt négy világversenyből három alkalommal leszerepelt, 2008-ban pedig még csak kijutni sem sikerült Európa legjobbjainak társaságába. Egy új vezérrel neki kell veselkedni az őszi selejtezőknek és célba kell venni Oroszországot, mert ennek a generációnak ismételten lehetnek még szebb napjai hazájuk mezében.