Tovább tart a szörnyű átok, hiszen Anglia továbbra sem tudja megnyerni nyitómérkőzését Európa Bajnokságon. Napok óta csak az angol és orosz drukkerekről hallhattunk, akik aktívan csápolják egymást Marseille utcáin, ami a tegnapi napon a stadionban is folytatódott. A korábban kiszivárgott információk szerint nem kellett csalódnunk a kezdő tizenegyben, kimaradt Milner és Vardy is, így előkerült a 4231, amit annyira nem vártunk.

euro2016 hodgson dier

 

Hiába írták lelkesen a szerkesztők a 433-as felállást még a képernyőkön is, csak a hülye nem tudta, hogy ebből 4231 lesz. Viszont azon már jobban meghökkentünk, hogy Alli helyett Rooney került egy sorral hátrébb. Ez a felállás lényegében meg is pecsételte a válogatott sorsát, de még így is majdnem összejött a győzelem.

euro2016 hodgson dierA középpálya és a támadószekció között bizony igen komoly lyuk tátongott az egész mérkőzésen, Sterling és Lallana nagyon szélre szorult, bár a liverpooli támadó igen aktívnak bizonyult, amiből az első félidőben kétszer is helyzetbe került. Mindenképpen ki kell emelni Kyle Walker személyét, aki igen aktívan segítette a támadásokat a jobbszélen az egész mérkőzés során.

A csapatból egészen egyszerűen hiányzott az átütő erő és ez már első félidőben is teljesen nyilvánvalóvá vált és a nyomás igazából a második játékrészre sem emelkedett. Dier és Rooney kitűnően látták el a középpályás védekezést, ám Alli teljesen elveszett az irányító pozíciójában, Kane pedig még inkább elszigetelődött. 

euro2016 hodgson dier

A legelkeserítőbb, hogy ezzel a kezdővel is nyugodtan lehetett volna 433-at játszani. Alli hátrébbról tudott volna fellépni a támadásokhoz és a szélsők is kicsit fentebbről és még inkább bentebbről kezdhettek volna nekik a riválisok rettegtetésének. Az egységek közelebb kerültek volna egymáshoz, ezzel Kane sem került volna ki teljesen a képből, rossz volt nézni az orosz védők közötti vergődését. A csatár gyakorlatilag nem ért labdába a mérkőzésen mezőnyben és azok javarésze is körömpassznyi volt.

euro2016 hodgson dierFelfoghatatlan elképzelés, hogy miért Kane kellett, hogy elvégezze a szögleteket, Rooney vagy Lallana is nyugodtan odaállhatott volna hozzájuk. Igazából a gólhoz is némi szerencse kellett, hiszen azért szabadrúgásból még mindig hasonlóan nem túl sok gól születik a futballban. Erre az elmúlt napokon is láthattunk jó pár példát és kedvenceink is bátran durrogtatták el a labdát a kiharcolt lehetőségeknél. Ám Eric Dier vállát meg kell paskolgatni, ugyanis bár némi orosz védelmi hibával, de tökéletesen tekert a kapuba a fiatal középpályás.

Az oroszok egyértelműen semmit nem akartak ettől a mérkőzéstől, amit az xG mutatók is tökéletesen ábrázolnak.

euro2016 hodgson dier

euro2016 hodgson dier

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Anglia kiérdemelte volna a három pontot, de hozzá kell tenni azt is, hogy ezek ellen a válogatottak ellen több bátorságra van szükség, amire a tegnapi napon is meg lett volna a lehetőség. Roy Hodgson keresi a balanszot a csapatban és a döntetlen talán most rávilágíthat arra, hogy nincs tovább értelme finomkodni, mert a csoportelsőség megszerzéséhez két győzelemre lesz szükség. Anglia kerete alkalmas arra, hogy szebb és eredményesebb focit játsszon a csapat. A következő mérkőzésen nagy kérdés, hogy Hodgson hajlandó-e ragaszkodni ehhez a felálláshoz és ehhez a kezdő tizenegyhez, avagy megpróbál valakivel belenyúlni a gárdába. Ha a felállás marad, a lomhább Kane helyett a mozgékonyabb Vardy vagy Sturridge segíthetne az akciók hatékonyabb és kreatívabb befejezésében. Anglia támadószekciója jelenleg sokkal jobb annál, hogy mindössze ennyi és ilyen minőségű helyzeteket alakítson ki egy mérkőzésen. Ez a fajta 4231, ilyen típusú játékosokkal, sokkal inkább alkalmas biztonsági játék működtetésére, mint attraktív támadások vezetésére. Az mindenesetre a tegnapi nap során is bizonyossá vált, hogy ez a csapat még mindig nincs kész arra, hogy a legjobbak közé emelkedjen, igaz a komolyabb válogatottak ellen talán több sikerre vezethet ez a játékstílus.

euro2016 hodgson dier