Az angol gépezet él, mozog, megfelelő ütemben halad a cél felé. Sőt, mondhatni a svédek ellen játszott a legjobban a tornán a csapat.

anglia összefoglaló vb

Az érem másik oldalára viszont az van felkarcolva, hogy nem futott bele igazán jó csapatba Anglia és még nem is játszott igazán jól.

Ma ez meg fog történni a srácokkal. Jó ellenfélt fognak jó játékkal verni.

 

Azt a másik oldalt persze az utálkozók vésik tele. A négy közé jutást egy vb-n nem kell magyarázni. Van akiknek persze mindent el kell magyarázni.

De igazából nem kell. Ez a mai Anglia össze van pakolva. Nem tökéletes, nem szép, nem hozza tűzbe a semleges nézőket. De ki a fészkes fenét érdekelnek az utálkozók és a semleges nézők?

Van egy pár pillére a mai Angol válogatottnak, az egyik Gareth Southgate. Ki gondolta volna, hogy a váratlanul az ejtőernyővel a padra landolt ifiedző lesz az igazi megoldás? Kb. senki.

anglia összefoglaló vb

Oké, az U-20-as csapat vb-t, az U-19-es Eb-t, az U-17-es angol gárda szintén vb-t nyert tavaly, de ezek csak szuper jelek, örültünk is ezeknek az aranyérmeknek, de semmi esetre sem gondoltuk, hogy ennek bármilyen hatása is lehet a felnőtt csapatra. Természetesen nem is lett, de döbbentes azt látni, hogy a legjobb négy csapat közé ért Anglia. Minden korosztályban az élvonalban.

Southgate a lenini úton haladva (учиться, учиться и учиться) lépdelt Oroszország felé. Mindegy honnan piszkálta ki a neki tetsző (alkalmazható) dolgokat, a zátonyra tévedt külföldi szakemberektől, modern szakíróktól, vagy az amerikai sportokból (a rögzített játékhelyzetekhez komplett elemeket húzott át).

Az eredmények miatt is persze, jó hangulatban zajlik az oroszországi lét. Könnyed és kemény edzések váltakoznak attól függően, mire is van szükség.

A következő pillér Jordan Pickford. Bilics megkönnyítette Southgate dolgát, hogy Hartot a padra pattintotta, így a legdrágább angol kapus kapott bizalmat. Eddig megszolgálta.

anglia összefoglaló vb

A védelem jó teljesítménye nélkül sem menne sokra a csapat, sok jó passz mellett a három bekk (alapjáraton Maguire, Stones és Walker) gólokkal (Stones kettő, Maguire egy a vb-n) és (eddig, kopp-kopp-kopp) megbízható védőmunkával járultak hozzá a sikerhez.

A háromvédős rendszer nagy okossága, hogy a legmasszívabb pillérnek Trippiernek biztos helye van a jobbszélen.  A csávónak nem volt rossz meccse a tornán (a svédek ellen talán kicsit a megszokottnál halványabb volt), telitalálat a szerepe (szerepköre) a gépezetben.

anglia összefoglaló vb

Kane. Sokan nem gondolták volna, de remek csk lett a Hurrikán. Hat gólos eddig (három magabiztos büntető és egy tudattalan gól). Ha csak nem történik nagy csoda, ő lesz a torna gólkirálya.

Sterling. Fontosnak fontos láncszem, de a szerepe megosztó. Kihagyott bődületes ziccerek, rossz döntések. De! A taktikában, Kane tehermentesítésében, a területek megnyitásában piszok sokat melózik. Csak nem tud átlépni az árnyékán (inkább elesik benne).

Az is igaz, hogy se Rashford, se Vardy nem mutatott szebbet, jobbat, annyit sem, mint Raheem.

anglia összefoglaló vb

Southgate támogatja, látszott azon is, ahogy megbúbolta mikor szombaton lehozta. Az elmúlt idényben is volt egy olyan meccs a City-ben, amikor nem ment neki, Guardiola kihívta az oldalvonalhoz, mondott neki ezt-azt, lehelt egy csókot az orcájára, Sterling pedig a meccs hátralévő részén, csodák-csodájára jól játszott, gólt is lőtt.

Lelkis egy gyerek, na. De valaminek történnie kell végre. A következő két meccsen nem lesz elég az, amit eddig kiköhögött. Avagy lehet-e vb győztes Anglia, egy nem csúcsformában játszó Sterlinggel?

A nyolc között Svédország ellen sem tökéletes játékkal, de nyertek a fiúk. Lépeget előre a csapat és a játéka is jobb lett, határozottan.

Szombaton az első félidőben sem volt egy fáklyás menet, de a svédek is segítettek egy pöppet.

A 20. percben Sterling kígyózott át a védelmen, a labdáját Kane úgy huszonhatról küldte rá, nem volt pontos.

A 30. percben Trippier beadását nem érte volna el Kane, de Krafth (aki az eltiltott Mikael Lustig helyén játszott, ugyebár) tök feleslegesen kifejelte (kösszépe'), a szögletet Young ívelte be (azok az agyongyakorolt rögzített szituk, ugye?!), Maguire elnyomta Forsberget, Krafth nem tudom mit csinált, fejes, 1:0.

anglia összefoglaló vb

A félidő végén eldőlhetett volna minden, ha Sterling épp gólt akar lőni a pávatánc helyett.

A második félidő legelején Pickford védi Berg lövését, pfff, van kapus. Hogy előtte mit csinált Young, azt hagyjuk.

A pont az 59. percben került a meccsre, újabb begyakorolt szitu, Lingard beível, Alli fejel az ötösről Olsen csak a kezeit tudta felkapni. 2:0.

A 77. percben Fabian Delph (aki visszatért Angliából, ahová kislánya születése miatt utazott vissza) váltotta Allit (baromira nem akarta észrevenni  a cserét), a 85.-ben Dier Hendersont, legvégén pedig, hogy teljen az idő, Rashford jött Sterling helyére.

Pickford bemutat még két nagy védést, hogy nulla maradjon nekik a végéig.

Egy 3-5-2-őt játszó Anglia hazaküldte a 4-4-2-höz ragaszkodó Svédországot, na ez azért már valami.

A négy között Anglia.

anglia összefoglaló vb

Ma pedig következik Horvátország.

A pickfordi magasságokban mozgó Subašić nincs teljesen rendben, de ne legyenek kétségeink, hogy kezdeni fog.

Lovren is hasonló cipőben jár, de Vrsaljko valószínüleg nem tud játszani. Helyére Corluka kerül a védelem jobbján.

Az igazi fejfájást a Modric-Rakitic-Mandzukic mágikus hármas fog okozni. A dánok és a c-vitaminnal telepumpált oroszokkal is 120 percet játszottak, ez hátrány, az viszont előny lesz nekik, hogy nem lesznek annyira hátrakényszerítve, mint az előző két meccsen.

A kontráik életveszélyesek lesznek, főleg ha maradt bennük frissesség. Southgate háromvédős rendszerének nagy próbatétele következik.

Zlatko Dalic remek húzása volt, hogy a torna elején hazazavarta a Milan támadóját, Nikola Kalinicet, rendben van a csapat, a csapategység.

A bíró Cakir lesz. Isten óvja a Királynőt!

Ötvenkét év. Ennyi telt el ama bizonyos vb döntő óta. Egy lépés. Jöhet a következő.

A svédek elleni meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: